2015. március 21., szombat

1. Nap: Kapitólium és konkurencia

Tizenkét napi hajóút után egy óriási kőépítmény előtt kikötöttünk, majd őrökkel körbefonva elvezettek minket a főtér felé, hogy a kőépületbe jussunk. A térre érve hatalmas zajongás csapta meg a fülünket, ember hátán ember sikítozott, ordított "Szeretünk Titeket!"-et. Frankó. Vadidegen emberek szeretnek minket. Mi lesz még itt? A legelső szembejövő ember máris feleségül vesz? Könyörgök, ne essünk már túlzásba. Imádják az olyan embereket, akiket betuszkolnak egy arénába, ahol meg kell ölniük a másikat? Ezt szeretik?! Hol élünk mi? Embereket fogunk ölni. Kész röhej. Az emberek ruháját meg mintha lehányta volna egy szivárvány:
fodros szoknyák, hosszú egyberuhák különböző színű rétegekkel, volt vagy harminc, a smink pedig borzalmas: akár pasi voltál, akár nő, a legnagyobb sminket kaptad, műszempillákkal, színes rúzzsal és magasra belőtt frizkóval. Azonnal megeskettem Phlegmát, hogy ilyen ruhát az életben nem rak rám, a sminkről nem is beszélve. Belehalok, ha ilyet kell hordanom.
A kővárhoz érve bevezettek egy terembe, ahol kerítéssel elkerítve leültették a versenyzőket. Már visszafogott karanténba zárnak minket? Vagy elzárnak minket a másikaktól, mert félnek, hogy hiperaktív szociophaták vagyunk, akik, mondjuk, a fogukkal széttépik a másikat, aztán beteg vigyorral az arcukon megeszik a hulla haját már a kiképzés előtt? Ne röhögtessenek már.
Szemügyre vettem az ellenfeleimet. Volt ott durván egy (!) fiú, rajtam és Skyler-en kívül pedig három lány. Csajbunyó lesz itt, fiatalok! De mikor bemutatták őket, akkor esett le a papírhúszas.
Az első bemutatott csapat a Kilimanga faluból érkeztek. Orion egy éjfekete, göndör hajú néger lány volt, 13 éves. A bemutatkozása szerint a fegyvertípusa a számszeríj, de a tőrrel is jól bánik. Öten vannak testvérek, két fiú és három lány: Magma, Optimus, Layla, Kelia és ő. Optimus majdnem jelentkezett helyette, de nem mehetett, mert csak tizenegy éves volt, és a korhatár a tizenkettő. Orion volt a legidősebb. Kicsit sajnáltam, már majdnem (igen, csak majdnem!) elsírtam magam, de vissza tudtam fogni a könnyeimet, mielőtt puhánynak néznének. Meg hát, aki az ellenfeled lesz az arénában, nem sajnálhatod. Önként jelentkeztél a bátyád helyett a viadalra. Tartsuk magunkat a lázadó stílushoz.
Tasma volt az egyetlen fiú, szintén fekete hajjal. Kis bájgúnár volt, mi több, elég sármos. 16 éves volt, kellő tapasztalattal a bunkóval és kalapáccsal való bánáshoz. Elmondása szerint szerelme helyett jelentkezett a játékba, hogy megmentse őt a pusztulástól. Szavai bölcsek és nehezen értelmezhetőek voltak. Jégkék szeme volt. Hirtelen felvillant előttem Rex képe. Könnyes lett a szemem, és a fránya vizes cucc most bezzeg nem tudta tartani magát, csak kificcent a szememből. Francba.
A másik falu a Békés-sziget volt. Itt szintén 2 lány jelentkezett (vagy választották őket), Valans és Joseffa. Testvérek voltak, volt még egy fiú is köztük, Franklin, de Joseffa jelentkezett helyette. Mindkettőnek vörös haja volt, barna szemük és tükörsima, kreol bőrük. Jól bántak a késsel, ez a specialitásuk. És voltunk mi. Ennyi. Nem sok, de azért van ám választék. Nincs mentorunk, mert hibbanti még nem nyert. A 3. emeleten lakunk, mert mi vagyunk az utolsó falu. Száműztek a harmadikra. Egyszerű szobánk ennyiből állt: Két normál méretű ágy: nem túl kicsi, de azért ha hasról hátra akarsz fordulni, csak leesel a földre, mikor az oldaladra dőlsz. Egy szekrény, benne semmi, és egy nagy ruhásszekrény, amibe majd a napi ruhánk megérkezik. Nem vihettünk magunkkal semmit, én viszont mégis becsempésztem egy képet a csapatunkról. Este lefekvés előtt megsimítottam a képet, majd azt szorítottam magamhoz, pont úgy, mint a hároméves kislány a plüssbárányát.  Hiányzik Fafej. Hiányzik Astrid és Halvér. Hiányzik Takonypóc. Hiányzik Hablaty. Hiányzik Böff és Töff. Hiányzik az egész falu. Szeretem őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

blog